Így dobjuk fel a hús bundáját!

A klasszikus vasárnapi menü Magyarországon ikonikusnak számít: húsleves és rántott hús. Egyszerű, tápláló és nem lehet megunni. Persze ha főzésről van szó, azért picit mindig szabad kísérletezni. Hoztunk néhány ötletet arra, mibe forgathatjuk még bele a húst a szokásos paníron kívül – néhány egyszerű, néhány pedig egészen meglepő, ám egy közös persze van bennük: mindegyik jól sül el. Szó szerint!

Fűszerezzünk!

Az alappanír, vagyis zsemlemorzsa, tojás és liszt kombinációja alapvetően nagyon könnyen feldobható: például magát a lisztet vagy zsemlemorzsát is megbolondíthatjuk némi fűszerrel. Ebben az esetben lehetünk bátrak: több fűszer is könnyen megfér egymás mellett, bár azért arra figyeljünk, hogy ne legyen mindegyik csípős, mert akkor az együttes végeredmény könnyen lehet pokoli. Ne csak a zöldfűszerekre koncentráljunk: nyugodtan használjuk a fantáziánkat és fedezzük fel a fűszerek bő kínálatát.

Jöjjön a negyedik tányér!

A klasszikus panír más módon is könnyen feldobható: lényegében csak egy negyedik tányérra van szükségünk, amibe újabb finomságot teszünk, egy plusz lépéssel megtoldva a panírozás folyamatát. Egy kis mandula és gabonapehely nem csak különleges ízt ad a fogásnak, de jó ropogóssá is teszi azt – utóbbit zúzzuk kisebb darabokra felhasználás előtt –, de használhatunk például szezámmagot is.

Édes és sós ropogtatnivalók

Ne ijedjünk meg az édesebb ízektől sem: a kukoricapehely mellé jól illik egy kis kókuszreszelék is a panírba, de alapvetően játszhatunk például kekszreszelékkel is. Ha pedig már a ropogtatnivalót törjük össze… ne kíméljük akár a perecet vagy a ropit sem!

Párizsi bunda

Tedjük félre a zsemlemorzsát és néhány tojást egyszerűen keverjünk össze némi tejjel, majd sűrítsük be egy kis liszttel. Figyeljünk az állagra! A párizsi bunda egyik legcsábítóbb tulajdonsága az, hogy könnyen lehet kísérletezni vele, hiszen lényegében egy elég egyszerű alapmassza a végeredmény, amibe bátran tehetünk bármilyen fűszert, sajtot, de akár egy kis burgonyát is. Azért a mértékre figyeljünk – nem csak könnyen túl nehéz lehet az étel, de ha túlzásba esünk, a kisütés is nehéz lesz!

Sörtészta

Nem, a név nem csal, a sörtésztához valóban szükségünk lesz sörre – méghozzá a lehető legjobb minőségűre! Keverjük össze tojást liszttel, egy kis sütőporral és némi szódabikarbónával, majd a masszát öntsük fel egy kis sörrel.

Sajt!

Már egy egyszerű reszelt trappista sajt és tojás kombójával finom, ropogós bundát készíthetünk, de megéri kísérletezni más kemény sajtokkal is, például a parmezánnal. Utóbbi esetben bátran használhatunk némi zöldfűszert, ám az egyszerűbb sajtoknál, inkább törekedjünk az egyszerűségre.

Borzaska

Most pedig jöjjön valami igazán ropogós! Reszeljünk le egy kis krumplit, majd keverjünk hozzá egy kis tojást. Ízlés szerint egy kis liszt is mehet a masszához, ám vigyázzunk, a végeredmény könnyedén túl nehéz lehet a gyomornak! Itt semmiképpen ne sajnáljuk a fűszereket, főleg a borsot, de mehet a krumpliba akár egy kis foghagymagranulátum is.