2017-12-14

Hogyan kerüljük el a karácsonyi ajándékhajszát?

Életeim! A karácsony bizony nem csak az ünnepi fényekről, finom süteményekről és a meghitt pillanatokról szól! Sajnos, néha kicsit beférkőzik az emelkedett hangulatba a stressz is, főként, mivel mindent az idővel versenyezve kell elintézni! De szerencsére, mint mindig, most is van néhány hasznos tippem!

Essünk egyben túl rajta!

Mint mindenki, jómagam is mindig megfogadom, hogy már októberben elkezdem megvásárolni a karácsonyi ajándékokat, ám valahogy mindig kicsúszik a kezeim közül az irányítás és decemberben döbbenek rá, hogy bizony egyelőre nincs mit becsomagolni. Ha idén ti is így jártatok, először is egy fontos tippem van: csak semmi pánik! Ha nem sikerült szép lassan összegyűjteni az ajándékokat, akkor sűrítsétek egybe az erre számolt időtöket és essetek túl rajta egy huzamban! A Jézuskának már biztosan mindannyian írtatok listát, de itt az idő, hogy azt is összegyűjtsétek, hogy másnak mit akartok venni! Majd vegyetek egy nagy levegőt és addig ne mozduljatok ki a plázából, míg minden meg nincs. Nehéz nap lesz, de legalább egyszerre túllesztek mindenen!

Appropó! Lista!

Nem apropó, appropó! Drágáim, én egy modern nő vagyok, imádom az alkalmazásokat! És van egy jó hírem: ma már remek appok vannak arra, hogy gyönyörű bevásárlási listákat hozzunk létre, ráadásul megjegyzésekkel is kiegészíthetjük őket, hogy például pontosan melyik boltban, melyik szinten, hol kell keresni a kiszemelt termékeket! A hasznos értesítőkről és emlékeztetőkről nem is beszélve! Ehhez ráadásul további applikációk is segítségünkre lehetnek. Megannyi boltnak van már saját alkalmazása, melyekkel jól tudjátok követni a termékeiket!

Ajándékozzatok élményt!

Persze elhiszem, hogy nincs kedvetek egész nap egy bevásárlóközpontban, a tömegben szaladgálni. És ki tudja, lehet az a bizonyos ajándék nem is lesz az igazi. De tudjátok mi a legjobb meglepetés Életeim? Hát az élmény! Ma már rengeteg programot vagy kurzust tudtok vásárolni akár online is, amik kifejezetten boldog élményeket tudnak okozni a szeretteiteknek. Miért ne adhatnánk idén karácsonyra egy főzőtanfolyamot, egy utazást a mesés Mátrába vagy egy színházbérletet? És tudjátok mi ebben a jó? Hogy még csomagolni sem kell!

Gondolkodjatok személyes ajándékban!

Nem kell mindig kütyükben vagy könyvekben gondolkodni! Rengeteg időt spórolhattok meg egy egyszerű, de nagyszerű ötlettel, ami ráadásul igazán szívhez szóló is lehet! Jöhet egy konkrét tipp? Gyűjtsetek össze néhány csodálatos képet a családról vagy barátaitokról, és rendezzétek össze egy gyönyörű keretbe, vagy készítsetek belőle egy fotóalbumot néhány kézzel írott személyes megjegyzéssel! Itt igazán nincs sok dolgotok: csupán elő kell hívatnotok a fényképeket és vásárolni néhány kiegészítőt, majd otthon összeállítani a kedves meglepetést. Bónusz, hogy a közös emlékek felidézésével töltött idő valahol nektek is ajándék!

Spóroljatok időt ott, ahol tudtok!

Nem csak a karácsonyi ajándékok beszerzésével mehet el rengeteg idő, de például a karácsonyi nagybevásárlással is! De miért kellene a hat kiló lisztet és három rekesz üdítőt nektek beszerezni és hazacipelni? Vásároljatok online Életeim, és bízzatok mindent a futárra! A megtakarított időt pedig nyugodtan beleinvesztálhatjátok az ajándékok beszerzésébe, vagy ha megfogadtátok a tanácsaimat, akkor akár pihenésre is fordíthatjátok! Szóval rakjatok be valamilyen vidám karácsonyi zenét és lazítsatok, míg mások rohannak!