A CBA által szervezett akciókban mindig bízhat! Az abban meghirdetett termékek, garantáltan a versenytársakéval összehasonlítva a legkedvezőbb áron kerülnek a polcokra. Az akciós árukínálat mennyiségét is úgy alakítják ki, hogy az lehetőleg az egész akciós időszakban elegendő legyen és ne kelljen azért bosszankodni, hogy a keresett termék már elfogyott az üzletek polcairól.
Alapvetően 3 fő akciótípust különböztetünk meg:
Országos akciók
A CBA Kereskedelmi Kft. a hónap második felében, havi rendszerességgel akciókat hirdet, melyben a termékek száma eléri a 150-160-at. Az akcióról saját újság jelenik meg 2 milliós példányszámban.
Ezen felül szerveznek az egész hónapra érvényes akciót is, mely körülbelül 30 terméket foglal magában.
Mindkét akciótípusban szereplő termékek mindegyike kapható az ország bármely CBA üzletében.
Régiós akciók
A CBA régiós központjai külön is szerveznek a hónap első felében akciót. A kedvezményes vásárlási lehetőségekről szintén újság jelenik meg, melyet az adott regionális központ által lefedett területen terjesztenek.
Bolti akciók
A boltok majd mindegyike önállóan is szervez akciókat, melyekről az adott üzletben lehet információt kapni.