CBA Príma
A CBA, a hazai piac élenjáró magyar tulajdonosi körrel rendelkező élelmiszerláncaként mindig is nagy hangsúlyt helyezett a vásárlók legjobb és legkedvezőbb feltételekkel történő kiszolgálására. A folyamatosan gyarapodó számú üzleteivel - jelenleg 3357 egység található meg az országban - azt a célt kívánja megvalósítani, hogy a magyar emberek élni tudjanak azzal a kedvező alternatívával, amit a magyar üzletlánc számukra biztosítani tud.
A helyi igények maximális figyelembevételén és természetesen a kedvező árak biztosításán túl legalább ennyire fontos az, hogy mindennapi vásárlásaikat kultúrált körülmények közt tudják lebonyolítani nap mint nap. A CBA az elmúlt években is nagyon komoly lépéseket tett azért, hogy üzletei folyamatosan megfeleljenek a kor követelményeinek, sőt sok esetben a jelenlegi elvárásokon túli újszerű dolgokat is bevezessen. Mindezen törekvés keretében a 2008-as esztendőben közel száz már meglévő egység újult meg, mely komoly szervezést és anyagiak bevonását igényelte.
Persze a fejlődés az idén sem állhat meg! A CBA 2009 májusától új boltkategóriával jelent meg a piacon, melynek neve:
Az elmúlt időszakban nyitott új üzletek és a folyamatosan felújított egységek kiemelkedő színvonala lehetővé tette, hogy a CBA Príma néven egy felsőkategóriás boltcsoport születhessen meg. A CBA Prímával egy olyan boltkategória jött létre, mely az eddigieknél jobban szabályozott, sok tekintetben egységes kínálattal és azonos megjelenéssel rendelkező üzleteket foglal magában. A 40 üzlettel elindult CBA Príma hálózathoz tartozó egységek könnyen felismerhetők, hiszen a már megszokott piros fehér embléma a Príma névvel kiegészülve egy új logóként jelent meg az érintett boltok külső és belső felületein egyaránt.
Ahhoz, hogy a CBA Príma mindezen felsorolt ismérvei megvalósuljanak és teljesüljenek, az érintett üzleteket a megnyitásukat megelőzően egy alapos, mindenre kiterjedő szempontrendszer alapján személyesen a magyar üzletlánc elnöke, Baldauf László szakavatott kollégák bevonásával vizsgálta és értékelte. Csak azon egységek kerülhettek be ebbe az "illusztris társaságba", melyek a nagyon szigorú követelményeknek meg tudtak felelni. A folyamatos kiemelkedően magas minőség biztosítása a cél, így a Príma logót kapott üzleteket működésük során is folyamatosan vizsgálják.
A CBA Príma boltok polcain teret kapnak a legkiválóbb magyar élelmiszerek, ezzel is támogatva a hazai termelőket, vállalkozásokat. Minden CBA Príma egység rendelkezik a legkiválóbb hazai borokat felvonultató Mini Vinotéka kínálattal is, valamint a Mert Magyar termékkör összes szereplőjével.
Fontos kiemelni, hogy az új boltkategória kiemelt minősége nem jelent magas árakat! A CBA Prímákban is - a CBA-tól már megszokott - remek akciókkal, kóstolókkal, különböző árubemutatókkal találkozhat a Tisztelt Vásárló. A most csatlakozott 40 üzleten túl hamarosan újabb egységekkel fog bővülni a CBA Príma üzletek listája az ország több pontján.
Látogasson el az Önhöz legközelebb eső CBA Prímába, biztosan elnyeri tetszését a magyar üzletlánc új kezdeményezése.
| CBA Horváth-kert | 1013 | Budapest | Alagút utca 5. |
| CBA Déli ABC Nagyáruház | 1013 | Budapest | Krisztina krt.37. |
| CBA-Budavár Élelmiszerüzlet | 1014 | Budapest | Tárnok u. 22-24. |
| Batthyány Csemege | 1015 | Budapest | Batthyány u. 28. |
| Naphegy csemege | 1016 | Budapest | Naphegy tér 3. |
| Budenz Csemege | 1021 | Budapest | Budenz u. 26. |
| Törökvész Csemege | 1025 | Budapest | Törökvész út 1/b. |
| Pusztaszeri Csemege | 1025 | Budapest | Pusztaszeri út 57. |
| CBA-Gourmand | 1028 | Budapest | Hidegkúti út 167. |
| Gyenes | 1032 | Budapest | Gyenes u. 2. |
| Miklós- Élelmiszerbolt | 1033 | Budapest | Miklós u. 8. |
| 10. sz. Jégcsillag Diszkont | 1035 | Budapest | Vihar u. 17. |
| 2. - Kiki ABC | 1039 | Budapest | Hatvany Lajos u. 10. |
| Élelmiszer Üzlet | 1051 | Budapest | Nádor u. 18. |
| CBA Élelmiszer | 1051 | Budapest | József Attila u. 16. |
| Pilvax CBA élelmiszerüzlet | 1052 | Budapest | Városház utca 14. |
| Erzsébet élelmiszer | 1077 | Budapest | Erzsébet Krt. 58. |
| Corvin Bevásárlóközpont | 1085 | Budapest | Futó utca 35-37 |
| WADI Kft | 1085 | Budapest | József krt 84. |
| CBA Liget élelmiszer áruház | 1102 | Budapest | Kőrösi Csoma sétány u.2. |
| CBA Újhegy bevásárlóudvar | 1103 | Budapest | Gyömrői u.99. |
| Kondorosi Áruház | 1116 | Budapest | Kondorosi út 7. |
| CBA-Nádorliget | 1117 | Budapest | Nádorliget u. 5/A |
| Sasadi csemege | 1118 | Budapest | Sasadi út 83. 2506/34A/1hrsz. |
| Szarvas Csemege | 1120 | Budapest | Szarvas G.út 8/A |
| CBA Élelmiszer üzlet | 1125 | Budapest | Nógrádi u.39. |
| Királyhágó Csemege | 1126 | Budapest | Királyhágó tér 1. |
| Márvány csemege | 1126 | Budapest | Márvány u. 33. |
| CBA Élelmiszer | 1137 | Budapest | Pozsonyi út 25. |
| Cba Élelmiszer-Hegedűs Gy. | 1138 | Budapest | Hegedűs Gyula utca 93. |
| CBA HERMINA | 1141 | Budapest | Nagy Lajos király útja 212-214 |
| CBA Élelmiszer Áruház-Récsei Bevásárlóközpont | 1146 | Budapest | Szabó József u.6. |
| CBA élelmiszer Jókai | 1165 | Budapest | Jókai Mór utca 2. |
| CBA Élelmiszer Áruház | 1165 | Budapest | Centenárium sétány 22. |
| CBA Mátyásföldi ABC | 1165 | Budapest | Imre u. 2. |
| REMÍZ ÁRUHÁZ | 1193 | Budapest | Üllői út. 266. |
| CBA VÖLGY ÁRUHÁZ | 1221 | Budapest | Ady Endre út 99. |
| Pismány ABC | 2000 | Szentendre | Dunakanyar körút 46. |
| Hév-Állomás áruház | 2013 | Pomáz | Árpádfejedelem útja 2732/8 |
| CBA Üzletház | 2016 | Leányfalu | Móricz Zsigmond u. 167. |
| Pára Üzletház | 2030 | Érd | Bajcsy Zs.u.125-127. |
| CBA Érd Center áruház | 2030 | Érd | Budai út 28. |
| Budaörs | 2040 | Budaörs | Szabadság út 52-54 |
| CBA Áruház | 2051 | Biatorbágy | Mészöly László u. 2. |
| Páty - CBA Áruház | 2071 | Páty | Somogyi B. u. 3. |
| CBA ÁRUHÁZ | 2072 | Zsámbék | Magyar u. 75. |
| CBA-XL Cash & Carry | 2081 | Piliscsaba | Fő u. 131. |
| CBA Élelmiszer áruház | 2091 | Etyek | Körpince utca 4. |
| CBA Élelmiszerüzlet Dózsa - Keszi Üzletház | 2092 | Budakeszi | Dózsa Gy. tér 1/A |
| Üröm-Center | 2096 | Üröm | Dózsa György u. 3152/1 hrsz. |
| CBA Center Szada | 2111 | Szada | Dózsa György út hrsz:060/12 |
| CBA Center | 2112 | Veresegyház | Budapesti út 1. |
| 52. sz. CBA Élelmiszer | 2131 | Göd | Pesti út 72. |
| Élelmiszer jellegű vegyes | 2220 | Vecsés | Leininger Károly u. 1. |
| CBA Bánomi Élelmiszerbolt | 2500 | Esztergom | Bánomi út 16076/6. hrsz. |
| CBA Nyergesújfalu élelmiszerbolt | 2536 | Nyergesújfalu | Május 1. tér 1.(439/22 hrsz) |
| CBA Áruház | 2541 | Lábatlan | Rákóczi F. u. 154-156. |
| Verőce Élelmiszer áruház | 2621 | Veröce | Rákóczi út 33. |
| Dunakanyar élelmiszer áruház | 2623 | Kismaros | Szokolyai u. 3. |
| Nagymaros élelmiszer áruház | 2626 | Nagymaros | Magyar u. 21. |
| Palóc 56. sz CBA Super | 2700 | Cegléd | Mozdony u. 2. Hrsz. 970/1 |
| 62. sz CBA Élelmiszer | 2700 | Cegléd | Összekötő út 30/b |
| 26. sz. Delikát Csemege | 2941 | Ács | Zichy park 4. |
| 3. sz. diszkont | 3060 | Pásztó | Cserhát lnd.1973/24/a hrsz. |
| 1.sz. CBA élelmiszer áruház | 3078 | Bátonyterenye | Rákóczi út 4. |
| 48.sz.CBA élelmiszer/Nagyker-kisker | 3170 | Szécsény | Rákóczi út 118-120 |
| 24. sz. Supermarket | 3351 | Verpelét | Szabadság tér 11. |
| 34.sz.CBA Élelmiszer | 3356 | Kompolt | Kápolnai u.2/a. |
| 51. sz. CBA Élelmiszer | 3535 | Miskolc | Andrássy Gyula út 49. hrsz 21786 |
| 39.sz. CBA élelmiszer áruház | 5123 | Jászárokszállás | Rákóczi út 2-8 |
| CBA élelmiszer áruház | 6000 | Kecskemét | Korona u. 2. Malom P.101 üzlet |
| Hansa CBA Príma C+C | 6728 | Szeged | Back Bernát u. 7. |
| CBA Centrum | 8900 | Zalaegerszeg | Kovács Károly tér 6. |
| 9. sz. Delikát | 9012 | Győr | Új Élet utca 26. |
| 13. sz. Delikát csemege ABC | 9023 | Győr | Ifjúság körút 36. |
| 31. sz. Delikát | 9081 | Győrújbarát | Széchenyi krt. 18. |
| 24. sz. Kismegyer-Delikát Kft. | 9100 | Tét | Debrecen út 1225/7-16 hrsz. |
| 6. sz. Delikát ABC | 9151 | Abda | Hunyadi u. 47. |
| 32. sz. Delikát | 9172 | Győrzámoly | Ancsali út 552.hrsz. |
| 33. sz. Delikát | 9200 | Mosonmagyaróvár | Kálnoki u. 19. |
| CBA Szupermarket | 9431 | Fertöd | Gábor Áron u. 11. |
| 25. sz. Kismegyer-Delikát Kft. | 9737 | Bük | Kossuth u. 127. |
| CBA Csemege Szentgotthárd | 9970 | Szentgothárd | Hunyadi u. 5. |